2010. március 29.

Congregatio Jesu


"Semmivel se érd be, ami kevesebb Istennél."

Ward Mária 1585-ben Yorkshire-ben született, és az angol katolikusüldözés idején nőtt fel. Megélte, hogy emberek a hitükért vagyonukat, otthonukat, becsületüket, életüket is kockára tették. Isten szolgálatára akarta szentelni magát. Évekig kereste személyes hivatását.


Mivel Angliában nem élhetett meggyőződése szerint, 21 éves korában elhagyta hazáját, és 1606-ban a flandriai St. Omerben belépett egy klarissza zárdába. Hamarosan felismerte, hogy nem ez az ő hivatása, és visszatért Angliába. Ott igyekezett nagy veszedelmek között embereket a hitükben megerősíteni. Társnőket gyűjtött maga köré, és ismét távozott hazájából. Új szerzet alapítását tervezte, olyan lányoknak, akik átadják magukat Istennek és szabadok az emberek üdvösségének szolgálatára az idők követelményeinek megfelelően.

Ez a program az akkori időkben forradalminak tűnt. A női szerzetek férfirendek irányítása alatt szigorú elzártságban („klauzúra”) elsősorban a saját lelkük üdvözítésén és tökéletesítésén fáradoztak. Ward Mária a jezsuita rend alapszabályait akarta átvenni női közösségre alkalmazva, saját legfelsőbb elöljáróval, klauzúra nélkül, szabad mozgási lehetőséggel az emberek üdvének munkálása végett.

A fiatal közösség St. Omerben, Lüttichben, Kölnben, Trierben, Rómában, Nápolyban, Perugiában, Münchenben, Pozsonyban, Prágában és Bécsben intézeteket alapított fiatal leányok tanításara, nevelésére.

Ward Mária háromszor ment Rómába, hogy Intézete számára a pápa jóváhagyását elnyerje, de ellenkezést váltott ki. Művének újszerűsége sok ellenfelet szerzett neki. Bátran védelmezte ügyét, de életében nem nyerte el az óhajtott jóváhagyást. Sőt, VIII. Orbán pápa 1631-ben feloszlatta a meglevő házakat, és őt is eretnekség gyanúja miatt fogságba vetette. Az inkvizíciós vizsgálat ugyan felmentette, de az Intézet nem nyert jóváhagyást.

Ward Mária alávetette magát az egyház ítéletének, de továbbra is rendületlenül hitt abban, hogy Isten a maga idejében diadalra viszi ügyét. Ebben a hitben halt meg 1645-ben az Yorkhoz közeli Hewarthban.

Az Intézet csak 1978-ban nyert pápai jóváhagyást. 2004. január 30.-án a rend átvette a teljes jezsuita szabályzatot, s az Intézet új neve: Congregatio Jesu.
VEZÉRELV ÉS ALAPIGAZSÁG

Az ember arra van teremtve, hogy Istent, a mi Urunkat dicsérje, tisztelje és szolgáljon neki, és ezáltal lelkét üdvözítse. Minden egyéb a föld színén az emberért van teremtve, és azért, hogy segítse őt a cél elérésében, amire teremtve van. Ebből következik, hogy az embernek ezeket annyira kell felhasználnia, amennyire célja elérésében segítik, és annyira kell megválnia tőlük, amennyire akadályozzák abban. Szükséges ezért, hogy szabaddá tegyük magunkat minden teremtménnyel szemben, ami szabad akaratunk döntésére van bízva és nincs neki megtiltva. Úgyannyira, hogy a magunk részéről ne akarjuk inkább az egészséget, mint a betegséget, a gazdagságot, mint a szegénységet, a tiszteletet, mint a gyalázatot, a hosszú életet, mint a rövidet, és következetesen így minden másban; egyedül azt kívánva és választva, ami jobban elvezet bennünket a célba, amire teremtve vagyunk.
Budapesti Ward Mária Általános Iskola és Budapesti Ward Mária Gimnázium közös honlapja

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése