Dla2011jan9


Moholy-Nagy Művészeti Egyetem
Doktori Iskola








Az építészet szociális szerepvállalásáról
elmélet és gyakorlat










Pozsár Péter építész I. évfolyam
2011. január
témavezető: Turányi Gábor Dla




Manapság az építészek túlságosan is kiműveltek ahhoz, hogy akár egyszerűek, akár teljesen spontánok legyenek, az építészet pedig túl összetett ahhoz, hogy gondosan megőrzött tudatlansággal lehessen megközelíteni.”1
Robert Venturi




Téma

A Dla. program adta keretek, és ezen keresztül a téma tudatosabb vizsgálata olyan lehetőségeket, és olyan új nézőpontokat villantottak fel, melyek lehetővé teszik a vállalt kutatási téma elmélyültebb tartalmi megalapozását és elemzését. Így a kutatási program nem a tervezetben megjelölt történeti példák gyűjtésével és elemzésével indul, hanem egy lépéssel messzebbről. Ezt azért is tartom fontosnak, mivel a vállalás nagy, s ennek okán nehezen behatárolható. Abban bízom, hogy jelen dolgozat segít eligazodni a lehetőségek között és egyfajta tézisként áll majd a további kutatásaim előtt.
Ennek megfelelően igyekeztem összegyűjteni azokat az impulzusokat, melyek az építészet és a szociális érzék, illetve az építészet szociális szerepvállalásával, illetve annak gyakorlatával, valamilyen módon kapcsolatba hozhatóak.

A dolgozat két részre osztható. Az első részben a vállalt téma elméleti részét alátámasztó írást szeretném bemutatni, illetve kapcsolatot teremteni az írott anyag és az építészet között. Megvizsgálom azokat a lehetőségeket, melyek az építészeti praxis az építészeti gyakorlat számára leképezhető és akár feladatként megjelölhető. Célom, hogy egy olyan elméleti alapvetés szülessen, mely elemi fogalmakat tisztáz, és így a további kutakodások alapjául szolgál, s mely meghatározhatja a gyakorlati munka irányát, módját is.

A második részben egy olyan filozófiai koncepcióról szeretnék beszámolni, mely nem mással mint magával a gyakorlással, mint a megismerés egy fontos módszerével foglalkozik. Úgy érzem, Berszán István ilyen irányú kutatásai nagyon jó kapcsolatot képezhetnek az általa elgondolt rendszer elemei között… Lehetőséget látok arra, hogy adaptálva, értelmezve Berszán kutatásait, az elért eredményeket az építészet területén tevőlegesen is hasznosíthatóvá tegyük.



Nagyon mélyen érintett és egyetértek a Bibóra épített elit felelősség vállalásában. Ma annyira háttérbe szorult ennek a gondolatnak az átélése, miközben Bibó nevét többször tűzték zászlóra, úgy két évtizede. Különösen, rokonszenves, ahogyan cselekvéssel vállalja az elit felelősségét éppen az építészetben... Szerintem csak így lehet cselekedni bármiben is...”2

Losonczi Ágnes

II. elmélet
Elit és szociális érzék

Jogosan merül fel a kérdés, hogy ha már az építészet szociális szerepvállalását firtatjuk, akkor tulajdonképpen mit is értünk szociális szerepvállalás alatt? Pontosabban mit is értünk a szociális fogalma alatt? Miről is szól az a szerep, amit az építészeknek ráadásul felelősséggel vállalniuk kellene? És ki az, aki szociálisan érzékenyen vagy egyáltalán szociálisan viselkedik, egy adott szituációban, és ki az aki nem? milyen ismérvei vannak, vagy milyen feltételei annak, hogy valaki elmondhassa vagy úgy érezhesse, hogy szociálisan érzékenyen viselkedik, esetünkben az építészet területén.
Véleményem szerint a magyar építészeti diskurzusban számos, a szociálishoz hasonlóan fontos, alapvető fogalom tisztázására vagy legalább vitára bocsátására lenne szükség, melyre idővel talán sor kerül…

A szociális érzék fogalmának, illetve e fogalom társadalmi rétegekhez való viszonyának bemutatásában Bibó István Elit és szociális érzék3 című írására fogok támaszkodni. A fogalmak általános tisztázása után, pedig az építészetre vonatkoztatva igyekszem kiemelni a legfontosabbnak gondolt elemeket és állításokat, oly módon, hogy az az építészeti gyakorlatban, a praxis során is használható és értelmezhető tudás alapjául szolgáljon.

Bibó a címben szereplő fogalmak tisztázásával kezdi. Meghatározza, hogyan is kell helyesen értelmeznünk az elit és a szociális, valamint a szociális érzék fogalmait, megválaszolva ezzel a bennem, a témámmal kapcsolatban is felmerült alapvető kérdéseket.

Bibó szerint: “Ha eliten azokat értjük, akikben a közösség céljai tudatosan kiformálódnak, szociális érzéken pedig a közösség élete és érdekei iránt való helyes érzéket, akkor alig kételkedhetünk abban, hogy az elit legfontosabb erénye valóban a szociális érzék4. Ám ha az elit szociális feladatairól kialakult közfelfogást vizsgáljuk, észre kell vegyük, hogy az „sem eliten, sem pedig szociális érzéken nem ugyanazt érti, mint amit fentebb…. elitnek és szociális érzéknek neveztünk”5.

A közfelfogás, midőn a társadalmi elit szociális érzékéről van szó, elit alatt nem a társadalom legértékesebbjeit, hanem egyszerűen azokat érti, akik adott társadalmi rendünkben társadalmi helyzetük alapján magától értetődően a társadalom vezető rétegéhez tartoznak. Szociális érzéken pedig ugyanez a közfelfogás nem a közösség rendje, élete és érdekei iránti érzéket, a helyes társadalmi cselekvésre, a társadalmi cselekvés helyes összehangolására, a társadalmi rendet, harmóniát és igazságosságot sértő jelenségek észrevételére való képességet, a közösségi példaadásra, áldozathozatalra és szerepvállalásra való készséget, röviden és egyszerűen: nem társas érzéket, hanem ennél lényegesen szűkebb jelenséget ért.”6
Bibó hihetetlenül precízen és tisztán fogalmaz, s már itt, ebben a rövid fogalommeghatározásban jól láthatóvá válik, mi is a különbség a kétfajta megközelítés, a hétköznapi és a valós, vagy vágyott jelentéstartam között.
A hétköznapi szemlélet irányított és esetleges, eseményszerű célja és iránya mindig jól meghatározható és körülírható. Nem egy szemléletmód, mely minden cselekedetünkben tetten érhető hanem egy elgondolt problémamegoldás. A hétköznapi értelmezésben a szociális érzék meghatározott irányba és jellemzően lefelé mutat… olyan csoportokra, melyek szegényebbek nálunk, nyomorognak, vagy nélkülöznek, társadalmi helyzetüket tekintve alattunk helyezkednek el vagy valamilyen oknál fogva kiszolgáltatottak, s érdekeiket jogaikat nem vagy csak korlátozott mértékben tudják érvényesíteni. A szociális érzék hétköznapi értelmezése mindig konkrét esetekre vonatkozik, és direkt s bár kétségtelenül mutatkoznak valamiféle szociális érzék jelei, ha mondjuk valaki gondoskodik a munkásairól, vagy kerüli a társadalmi különbségek tudatos hangsúlyozását,7 véleményem szerint ez a fajta szemlélet, a szociális érzék ilyen módon történő értelmezése nagyon súlyos társadalmi konfliktusok forrása lehet. Bibó írásából arra következtetek, hogy számos más ok mellett, a szociális érzék ilyenfajta megjelenése vagy értelmezése a legjobb szándék mellett is a diszkrimináció, a megkülönböztetés és a szegregáció egyik legfontosabb indítéka lehet. Ennek oka véleményem szerint pontosan az esetlegességben és az irányultságban rejlik. Ha ugyanis képesek vagyunk meghatározni, hogy szociális attitűdünket mikor és milyen esetekben, illetve milyen irányokban kell úgymond elővennünk és használnunk, akkor meghatároztuk annak célját is. Ha ez így van, akkor meghatározott tulajdonságokat vagy jelenségeket rendelünk a szociális érzék fogalma mellé, s ezen tulajdonságok vagy helyzetek érzékelése esetén aktiváljuk szociális érzékenységünket és használni kezdjük! Jól látható, hogy az ilyen fajta meghatározás könnyen bizonyos csoportok megjelölése majd később diszkriminálása és megbélyegzése felé haladhat. Az így megnyilvánuló segítség, gyakran a legjobb szándék ellenére is, alapvetően elhibázott lehet. Talán ezzel a félreértéssel is magyarázható, hogy sok esetben a szociálisnak szánt beavatkozások vagy akciók miért váltanak ki komoly ellenállást vagy miért fulladnak ideje korán kudarcba.
Régóta bizonytalan vagyok például a ma oly népszerű és egyik leggyakrabban hangoztatott közösségi erény, a social responsibility, (azaz a társadalmi felelősségvállalás) hivatalossá és közhelyszerűvé vált fogalmának jelentésével kapcsolatban. Úgy érzem e fogalommal is hasonló problémák vannak mint a szociális érzék köznapi értelmezésével. A social responsibility mint a nagy vállalatok társadalmi felelősségvállalása, léptéke okán gyakran üdvözölt és üdvözített tevékenység, pláne olyan országokban mint a miénk! De alapvetően ugyan úgy a megkülönböztetés, a kategorizálás és a diszkrimináció felé mutató esetleges jelenség, mely komolyan megnehezíti a fogalom valós vagy vágyott értelmezésének bevezetését. Itt érdemes megemlíteni, hogy e rosszul értelmezett szociális érzék minden irányba károsan hat. Itt arra gondolok, hogy azok a rossz érzések melyek egy alattunk lévő társadalmi rétegben kialakulnak, a szociális érzék rosszul értelmezett gyakorlása kapcsán, pl. sértettség, frusztráció, elzárkózás az agresszivitás, más helyzetben, bennünk is jelentkezhet ha mondjuk egy multira és annak social responsibility tevékenységére gondolok.
Úgy gondolom, hogy alapvetően a motiváció, azaz a tettek indítékai azok, amik mások lesznek e két vizsgált esetben. Lényeges tehát, hogy a szociális érzék nem korlátozódhat egyes feladatokra, eseményekre vagy helyzetekre, és ha lehet nem irányulhat konkrét csoportokra, közösségekre. A szociális érzék olyan erény vagy tulajdonság, mely minden cselekedet motivációjaként minden esetben megtalálható vagy legalábbis jelenléte tetten érhető.
Arra a kérdésre, tehát, hogy szociálisan érzékeny építészetnek a szegények, és a nyomorgók megsegítése minősül-e, a fentiek ismeretében a válasz határozottan nem!
Az építészeti tevékenységgel kapcsolatban megnyilvánuló szociális érzék alatt továbbiakban, „a közösség rendje, élete és érdekei iránti érzéket, a helyes társadalmi cselekvésre, a társadalmi cselekvés helyes összehangolására, a társadalmi rendet, harmóniát és igazságosságot sértő jelenségek észrevételére való képességet, a közösségi példaadásra, áldozathozatalra és szerepvállalásra való készséget, röviden és egyszerűen: társas érzéket értünk”!8
A Bibó által meghatározott elit fogalmának bonyolult értelmezéséből itt csupán egyetlen szempontot szeretnék kiemelni, amely még jobban alátámasztja a fent említett irányultsággal bíró szociális gesztusok, szükségszerűen nem kielégítő voltát. Bibó az elitben lehetségesen jelentkező problémák elemzésével bemutatásával tovább árnyalja a szociális érzékkel kapcsolatos elképzeléseit. Az elitben kialakuló lelkiismereti válság egyik markáns tünetének tekinti pl. a fentebb ismertetett, köznapi értelemben vett szociális érzék vagy gondoskodás megjelenését is! A válság további tünete a tudatosan kialakított és fenntartott szociális munka intézménye is9. Az ilyenfajta szociális munka elvonja az elitet hivatásától és „gyökereiben támadja meg alkotóképességét!10
Végül az elit szerepét és feladatait a szociális érzék tekintetében az alábbiakban határozza meg:
Az igazi elit él és alkot, törvényeket hoz, társadalmi szabályokat őriz, közéletet él, hadat visel, békét köt, társadalmi munkát és társadalmi lehetőségeket oszt el, országot szervez, utat, csatornát, házat, várost épít, gépet konstruál, expedíciót szervez, embereket gyógyít, és mocsarakat csapol le, erdőt irt, növényt nemesít, állatfajokat keresztez, új kézműveseljárásokat talál ki, könyvet ír, műveket alkot, utazik, szórakozik, könyvtárakat és képtárakat gyűjt, hivatalokat vezet, ítél, békít és büntet, prédikál, gyóntat és vigasztal, tanít és nevel, gondolkodik, kutat és kísérletezik: mindaz, amit csinál, szociális munka, mindazt, amit csinál, társas érzékkel, vagyis a társas élet feltételei s a közösség érdekei iránti érzékkel csinálja. Erőpazarlás, ha mindezek helyett az elit arra kényszerül, hogy a társadalmi egyensúly helyreállítására külön szociális munkát végezzen.”11
Ezen a ponton merül fel az újabb kérdés, hogy része-e és ha igen hogyan, az építész vagy az építész szakma, a társadalmi elitnek? Ebből következően pedig mennyiben vonatkoznak ránk azok a tulajdonságok vagy jelenségek, melyeket Bibó olyan nagyszerűen körülhatárolt?
Úgy gondolom, az építész az építész szakma, és az építész szakma intézményei részét képezik az itt meghatározott elit fogalmának, annyiban amennyiben ezt cselekedeteivel igazolja. Az építészet annyiban válik a társadalmi elit részévé amennyiben szerepet vállal azokból a feladatokból, melyeket az elitnek dolga elvégezni. Az építész része a társadalmi elitnek, amennyiben munkája lehetőséget biztosít számára, hogy egy közösség életét vagy tevékenységét befolyásolja vagy meghatározza.
Az építész szakmára, és ezen belül az építész szakma intézményeire pedig úgy gondolom kiemelten érvényesek a Bibó által meghatározott jelenségek és folyamatok, melyekkel egy társadalmi elit intézményeit és annak lehetséges problémáit bemutatta.
Lehetséges-e, hogy az építész szakma jelenlegi társadalmi megítélése és elfogadottsága, és sokat reklamált rossz helyzete annak is köszönhető, hogy a szakma gyakorlói és a szakma szervezetei keveset vagy nem eleget vállalnak a fenti feladatokból? Lehet-e, hogy az építész szakma azért veszítette el társadalmi pozícióját, rangját mert nem jeleskedik az ilyen típusú feladatok elvégzésében? Megfogalmazhatunk-e vagy felismerhetünk-e egy ilyen hiányt és ha igen képesek vagyunk e arra hogy ezen változtassunk is?

A szociális érzék jelenléte, tehát nem egy vagy több aktus formájában kell vagy kellene, hogy megnyilvánuljon. A tudatosan művelt és irányított szociális gesztus ugyanis alapvetően hordozza azokat a kellemetlen tulajdonságokat,, melyeket bemutattunk. A szociális érzéknek egyfajta belső késztetésnek folyamatosan jelenlevő attitűdnek kellene lennie, mely minden döntést a fenti értelemben befolyásol.

De lehet-e akkor mindezek ismeretében olyan gyakorlati munkát végezni, mely e Dla. kutatás egyik fontos részét képezi? Ha a szociális érzék egy belső attitűd kell legyen és minden döntést át kell, hogy hasson lehet-e irányított, tudatosan választott projektek meghatározásával és kivitelezésével eredményt elérni?

Úgy gondolom, hogy amennyiben fennállna, az az érett állapot melyről Bibó beszél, e program vállalásai valóban megkérdőjelezhetővé válnának, de jelenleg nem ez a helyzet. Jelenleg nem ennek az ideális állapotnak a fenntartása és ápolása gazdagítása a feladat, hanem az első lépések megtétele efelé a vágyott állapot felé. Bibó írása azért fantasztikus, mert ezeknek az első lépéseknek, mozdulatoknak a végcélját határozza meg olyan szerencsés módon, hogy már az első lépések megtételéhez is nagyon komoly segítséget nyújt.
E mellett, alapvető attitűdök, tulajdonságok, mint például a szociális érzék, tanulhatók, sőt teljesen elsajátíthatók. A pszichológiában ezt a folyamatot interiorizációnak, belsővé válásnak nevezik, mely során bizonyos viselkedési szabályok vagy normák, külső késztetések, ösztönössé, belső igénnyé válnak.
A feladat olyan projekteket keresni és elvégezni, melyekben függetlenül azok léptékétől célcsoportjától, kiemelten alkalmasak arra, hogy a kívánt szemlélet irányába vezessék a résztvevőket. Olyan feladatokra olyan akciókra vagy beavatkozásokra van szükség, ahol a lehetőségekhez képest a lehető leginkább érvényesülni tudnak a fenti elvek és szempontok.
A szociális érzés e jellemzőinek megismerése gyakorlást és rendszerességet, állandó jelenlétet igényel. Véleményem szerint a gyakorlás, a terepmunka lehet az az eszköz, melyen a szociális érzék erősödhet, mely során a szociális érzékből szociális szerepvállalás tud kialakulni. A gyakorlás, a tapasztalatok elmélyítése segít, hogy jártasságot szerezzünk és képesek legyünk eligazodni más, a mienktől eltérő környezetekben, szerepekben….




A kockázat tanulható. Alapfokon birkózás az erős szorongással, középfokon az elszántság biztonsága. Felsőfokon tartamgazdagság: annak a készségnek a begyakorlása, hogy utána induljunk ellenőrizetlen impulzusoknak, kimozdulva megszokott ritmusainkból. Miközben hagyjuk folyni a történet idejét, kipróbálható gyakorlatokkal gazdagodunk. A kockázat olvasása megtanít úgy hagyatkozni rá a másikra, mintha ő is én volnék, és elfogadni, hogy az önmagamra hagyatkozás végtelenül kockázatos.”12

Berszán István


III.
Gyakorlat,
Gyakorláskutatás


A Dla. témám egyik alapvetése az elmélet és a gyakorlat kapcsolata és együttes jelenléte. Az első fejezetben az is meghatározásra került, hogy mi is az, amit gyakorolni, megismerni szeretnénk.
Kérdés, hogy hogyan, milyen módszerrel, milyen szempontok figyelembevételével lehetséges, az elmélet racionalizálása és hogyan lehet a megvalósult kísérletek tapasztalatait az elmélet szintjére visszavezetni.
Ebben az elég nehezen meghatározható helyzetben találtam rá Berszán István, fiatal erdélyi filozófus írásaira, melyben ő maga gyakorláskutatással foglalkozik. Elképzelései, ahogy azt már a bevezetőben is írtam, elsősorban az irodalom, az olvasás, írás területére koncentrálnak, de igen könnyen illeszthetők az építészet és jelen Dla. kutatás témájához. S nagyban hozzájárulhat a terepmunka jellegének kialakításához.
Egyáltalán nem újszerű jelenség, az irodalom, filozófia és az építészet ilyesfajta találkozása, elég, ha csak Derridát és a dekonstruktivizmust említem. Berszán tájékozott, kortárs filozófus, s kutatásaiban eléggé karakteres véleményt formál, mely egészen újszerű és /vagy rég elfeledett nézőpontokat nyit meg az olvasó előtt.

Berszán kutatásait a kritika jelenségének elemzésével kezdi. Elemzi a történeti kritika jellemzőit, s a kritikát mint rítust, a problémakezelés, a megismerés egy lehetséges módját mutatja be. A kritikát, mint jelen korunk minden tevékenységére kiterjesztett vagy kiterjeszthető attitűdöt jellemzi. Véleménye szerint „az európai gyakorlat domináns rítusa a kritikai gyakorlat.”13 Fontos, hogy a kritika itt nem mint pl. művészettörténeti kritika értelmeződik, hanem mint szemléletmód, mint a problémamegoldás napjainkra teljesen elfogadottá sőt egyeduralkodóvá vált módszere, mely a tudományokban épp úgy jellemző, mint mondjuk az oktatás területén.
Hogy ma egészen konkrétan az építészet oktatásban mit is jelen ez, erre példaként egy órai segédletet szeretnék bemutatni és elemezni melyet 2009 nyári szemeszterében Enrique Walker, Metropolis című szemináriumához adott ki hallgatóinak a New York-i Columbia egyetemen, köztük jó barátomnak és kollégámnak. A segédlet illusztrálni hivatott a kritikai szemlélet mint módszer jelenlétét, és szemlélteti annak teljesen elfogadott bevett módját.
A segédlet tehát módszertani mankó, s magára a kutatás módszertanára vonatkozik.

A segédlet szerint:
Az érvelés nem egy személyes vélemény kifejtése, hogy pl.: szeretem a vörös színt.
Az érvelés során egy pontos, részletes, esetleg szokatlan vagy személyes pozíció kialakítása és előtérbe helyezése a cél. Ilyen állítás lehet pl., hogy a vörös egy jó szín, mert….
A feladat itt, hogy kifejtsük bemutassuk árnyaljuk állításainkat, de az, hogy valójában szeretjük-e vagy sem a vörös színt, az érvelés kialakítása szempontjából teljességgel lényegtelen.”14

Mit is értünk tehát a kritikus fogalma alatt? Hogyan is kell kritikusan viselkedni, hogyan kell a kritikus pozícióját elfoglalni?” Teszi fel a kérdést Walker.

Kritikusnak lenni nem azt jelenti, hogy valamit elemeire akarunk tépni, vagy le akarjuk rombolni. A kritikus alaposan, körültekintően analizál, majd ezt követően egy érvrendszert egy állítást formál.”15
Majd felsorol jó néhány szempontot, melyeket egy érvelés vagy állítás kialakítása során figyelembe kell vagy érdemes venni, vagy meg kell fogalmazni. Ilyenek pl., hogy Mi a cél, mi a projekt? Sikeresen alátámasztják-e a tények az állítást vagy az érvelést? Ki a hallgatóság? Stb….

Mit javasol ezzel szemben, vagy e mellett Berszán?

A kritikai gondolkodás, a kritikai szemlélet egyeduralmának jogosságát kérdőjelezi meg. Ezt röviden azzal indokolja, hogy véleménye szerint bizonyos fogalmak - mint pl. az etika, de ide tartozhat a szociális érzék is - nem, vagy csak részben értelmezhetők a kritika módszerével.
Elképzelései szerint egyes jelenségek megismeréséhez és megértéséhez nem másra mint megéltségre van szükség. Berszán a dolgok megismerésének egy régi-új módszerének jelenlétét és alkalmazhatóságát kutatja, ami nem más mint a gyakorlás, maga a folyamat pedig a gyakorlás kutatás!16 Úgy gondolja, hogy a gyakorlás a megismerésnek egy méltatlanul háttérbe szorított módszere, s hogy a személyes tapasztalat a megéltség olyan képességek kifejlesztésére alkalmasak mint pl. egy árnyaltabb etikai szemlélet. Ezen a ponton pedig könnyen kapcsolódhatunk a gyakorlás kutatáshoz az építészet etikai kérdéseit vizsgálva, hiszen a szociális érzék és ennek gyakorlása etikai kérdés.
Berszán számos módon igyekszik bemutatni, hogy miért is fontos és miben más a gyakorlással megszerzett tudás. Magát a folyamatot rítusok és ritmusok elemzéseként taglalja. Úgy gondolja ha képesek vagyunk magunkat belehelyezni egyes történések, szituációk ritmusába,17 akkor elindulhatunk egy valódi megismerés, egy tapasztalati tudás megszerzésének útján. Munkáiban pedig arra tesz kísérletet, hogy a résztvevők a gyakorlatokon keresztül egyre jobban és egyre szabadabban legyenek képesek adott helyzet vagy cselekvés ritmusába belehelyezkedni18. A gyakorlás folyamatában kezdetben elvontabb, szabadabb feladatokat gyakorolnak, később konkrétabb és nehezebb gyakorlatok következnek, melyek során a vágyott készségek és képességek egyre jobban körvonalazódnak és interiorizálódnak. A munka során olyan tudásra tesznek szert a résztvevők, melyeket nemcsak hogy a kritikai szemlélet eszközeivel, de talán még a verbális kommunikáció eszközeivel is nehéz pontosan leképezni, a gyakorlati megismerés ugyanis nem csak a verbalitásra, az írott anyagok megismerésére vonatkozik. Helyzetekre, szituációkra, kapcsolatokra és személyes viszonyokra. A megismerés közvetlen, és ily módon személyes, eszközei pedig ilyen esetben az érzékek és az érzékelés, a hallás, a látás, a szaglás, a tapintás és ízlelés.



Berszan évek óta filozófiai írásai mellett terepgyakorlatokat is szervez, melyeken kidolgozott gyakorlatokat végeznek a résztvevők. Itt példaként egy bevezető gyakorlat részleteit mutatom be, mely egy nyári tábor során zajlott.

Éjszakai néma túra”

Attól kezdve, hogy elhagytuk a tüzet, egyáltalán nem beszéltünk, míg vissza nem értünk a táborba. Igyekeztünk kapcsolatban maradni a következő lépés keresésének ritmusa és az éjszakai erdő, illetve az expedíció eseményeire figyelés révén. Valahányszor szükség volt rá, segítettünk egymásnak átjutni az akadályokon….
….A túra körülbelül három órát tartott egy erdővel borított, meredek hegyoldalon addig a szikláig, ahonnan nagyszerű éjszakai panoráma tárult elénk a Meleg-Szamos völgyének felső szakaszáról. Nem használtunk lámpát, az erdőben nem volt ösvény, s a gyakorlatvezető nem járta be előzőleg a terepet – aszerint tájékozódott, amit a környéket pásztázó tekintete a Szamos-partról rögzített aznap délután. Persze, nem ez volt az első alkalom, hogy éjszakai túrára indult a hegyekben.”19

S egy kezdő gyakorlat céljáról és annak várható kockázatairól és eredményeiről így nyilatkozik: „kezdő gyakorlatok alkalmasak arra, hogy a megfigyeléshez, irányításhoz, felügyelethez edzett, s ezért a reflexió révén a reflektálthoz képest mindig távolságot teremtő résztvevők (általában a nyugati kultúra neveltjei, akik ráadásul az egyetemi oktatási rítusokhoz szoktak) merjenek és tanuljanak utána indulni olyan késztetéseknek, amelyek nem pragmatikusan irányított ritmusokba vonják követőiket.”*
Ha egy pillanatra a szociális érzékkel kapcsolatos az első fejezetben szereplő gondolatokat ide idézzük, talán nem is kell magyarázni, hogy milyen lényeges kapcsolatok alakulhatnak a szociális érzék mélyítése és a Berszán által javasol módszer alkalmazhatósága kapcsán. A feladat azonban nem egyszerű a cél a jártasság megszerzése, de a folyamat kockázatokkal is jár. A kockázat azonban tanulható. “Alapfokon birkózás az erős szorongással, középfokon az elszántság biztonsága. Felsőfokon tartamgazdagság: annak a készségnek a begyakorlása, hogy utána induljunk ellenőrizetlen impulzusoknak, kimozdulva megszokott ritmusainkból. Miközben hagyjuk folyni a történet idejét, kipróbálható gyakorlatokkal gazdagodunk. A kockázat olvasása megtanít úgy hagyatkozni rá a másikra, mintha ő is én volnék, és elfogadni, hogy az önmagamra hagyatkozás végtelenül kockázatos.”20
Ezt tudja, erre képes a terepmunka melynek gyakorlása során a megfelelő célokat és szempontokat, a szociális érzék kifejlesztésében és tudatosításában is sikerrel lehetne alkalmazni.

Több okból is fontosnak tartom ezt, egyrészt mivel iskolánk komoly hagyományokkal rendelkezik az ilyen és ehhez hasonló megismerési formák területén. Már-már meg is kérdőjeleződik a felvetett megismerési módszer újszerűsége, hiszen az építész tanszék életében az ilyen terepmunka mondjuk úgy, megszokott jelenség. Ami lényeges azonban, hogy az itt megszokott környezet és viselkedés ma egyáltalán nem elterjedt és nem domináns jelenség, s nagyon is sok területen meglepők lehetnek a berszáni állítások. E mellett a folyamat attól válik számomra igazán izgalmassá, hogy lehetőséget nyújt az itt folyó munka kissé elszigetelt jellegének megváltoztatására, a mellett hogy a kijelölt célt nevezetesen a szociális érzék elmélyítését maximálisan kiszolgálja. A Berszán-féle gyakorláskutatás arra ad lehetőséget, hogy az itt folyó munkát bemutassuk vagy értelmezhessük a ma meghatározó építészeti jelenségek, trendek között! Élő valós alternatívát mutathatunk fel, amely természetesen nem most született, de most adódott egy olyan kommunikációs csatorna, mely az egymással paralell jelenségek között kapcsolatot képes teremteni. Íly módon úgy érzem, a gyakorláskutatás, mint a kritikai megismerés kritikája, további elemzésre és elmélyültebb megismerésre vár, melyet az elkövetkezőkben igyekszek megtenni.

Mindezek alapján a Dla. kutatásom jelen állapota szerint, annak célja röviden és egyszerűen megfogalmazható:
Cél, hogy a Bibó útmutatásai által meghatározott fogalmak elmélyítésé,t belsővé válását, a gyakorlás módszertanának alkalmazásával érjük el, vagy legalábbis erre tegyünk kísérletet!




Bibliográfia


Robert Venturi: Összetettség és ellentmondás az építészetben, Corvina Kiadó, Békéscsaba, 1986
Bibó István: Válogatott tanulmányok, I. Kötet, 1935-44, Magvető Könyvkiadó, Budapest
Berszán István: Terepkönyv. Az írás és olvasás rítusai – irodalomi tartamgyakorlatok. Kolozsvár, Koinónia 2007.
Berszán István: Olvasás-idők. In Újrateremtett világok. A 65 éves Cs Gyimesi Éva köszöntése. Budapest, Argumentum 2011 (megjelenés előtt)
Enrique Walker, Columbia University., New York, 2009. nyári szemeszter, Metropolis c. szeminárium


1Robert Venturi: Összetettség és ellentmondás az építészetben, 7.old., Corvina Kiadó, 1986
2Losonczi Ágnes hozzám intézett levelében
3Bibó István: Válogatott tanulmányok, I. Kötet, 1935-44, Magvető Kiadó, Budapest
4Ibidem, I. kötet, 223.old.
5Ibidem, I. kötet, 223.old.
6Ibidem, I. Kötet, 23-24.old.
7Ibidem, I. Kötet.
8Ibidem, I. Kötet, 224.old.
9Ibidem, I. Kötet, 238.old.
10Ibidem, I. Kötet, 238.old
11Ibidem, I. Kötet, 238.old.
12Berszán István: Olvasás idők, tanulmány, 10.old.
13Berszán István, MOME előadás, 2010.11.10.
14Enrique Walker, Columbia University., New York, 2009. nyári szemeszter, Metropolis c. szeminárium
15Ibidem, Enrique Walker
16Berszán István: Olvasás-idők. In Újrateremtett világok. A 65 éves Cs Gyimesi Éva köszöntése. Budapest, Argumentum 2011 (megjelenés előtt) 7.old.
17Berszán István: Olvasás-idők. In Újrateremtett világok. A 65 éves Cs Gyimesi Éva köszöntése. Budapest, Argumentum 2011 (megjelenés előtt) 7.old.
18Berszán István: Olvasás-idők. In Újrateremtett világok. A 65 éves Cs Gyimesi Éva köszöntése. Budapest, Argumentum 2011 (megjelenés előtt), 7.old.
19Berszán István: Olvasás-idők. In Újrateremtett világok. A 65 éves Cs Gyimesi Éva köszöntése. Budapest, Argumentum 2011 (megjelenés előtt)7.old.
20Berszán István: Olvasás-idők. In Újrateremtett világok. A 65 éves Cs Gyimesi Éva köszöntése. Budapest, Argumentum 2011 (megjelenés előtt) 10.old.