2010. március 2.

cimabue


szeretem az átmeneti korokat, akivel beszélgettem már életemben az talán tudja mert talán mindenkinek elmondom legalább egyszer, de mégse árt ha ide is felkerül. még a főiskolán figyeltem meg , hogy minden nagy korszakot megelőző időszak az, mi engem igazán érdekel. azok az emberek akik nem lettek szupersztárok mégis mindent előkészítettek azoknak akik azzá váltak. most talán arra is kiváncsi lennék hogy ezt hogy lehet megélni, mert talán mi is egy ilyen kor emberei vagyunk.  két ilyen kedvencem van a festészet területén cimabue és john constable. utobbiról talán később, elöbbiröl röviden annyit, hogy giotto a nagy reneszénsz szupersztár a trecsentókirály mestere volt.  az ő munkásága még nem olyan tisztán forradalmi mint giottóé de már látva emez munkáit szinte egyértelmű következménye a mester alkotásainak. mindent tartalmaznak amihez ha egy kicsit hozzáteszel kész a szuperfasza trecsentóforradalom.  szóval a nagylépést az elszakadást a hagyományos ábrázolástól, vagyis a nagy lépésnek a lehetőségét és egy lehetséges irányát már meghatározza cimabue. persze nem giotto érdemeit akarnám csökkenteni csak ki szeretnék emelni egy olyan elemet, egy mozzanatot ami elengedhetetlen a naggyáválésban... ezek az átmeneti korok sztem a legizgalmasabbak, talán azért mert mintha mi is ilyenben élnénk, olyan mintha lehetőségünk lenne arra hogy megalapozzunk vagy előkészítsünk valamit amiről majd egyszer mindenki csak szuperszélsőségekben tud beszélni.



1 megjegyzés: