visszatérés Árkádiába..!? hogyan? Az oda vezető út már rég nem létezik, vagy ha létezik az az út ami abba az Árkádiába visz amit mi Árkádiáról gondolunk, akkor annak természeténél fogva olyannak kell lennie amit egy bábeli már soha nem lesz képes felfedezni. De ha meg is találjuk ezt az utat Árkádiát akkor sem fogjuk megtalálni, ugyanis Árkádia sem létezik! Vagy ha mégis akkor koránt sem abban a formában ahogy azt lefesteni igyekszünk. Árkádián ugyanis először sebeket ejtett a bábeli kolosszus majd teljes egészében maga alá gyűrte. Árkádiában ma csak nyomort és mérhetelen szegénységet találnánk, ahol az egykor büszke Árkádiaiak, Bábel szeméttelepein turkálva próbálnak életben maradni, gyermekeik pedig egy-egy cudarabb éjszakán halálra fagynak.
Árkádia nagyon messze van. Vágyakozásunk ma oda, a turista vágya egy soha nem látott egzotikus sziget felé ahol távolról mindenki boldognak és elégedettnek tűnik. Ide vágyakozunk, ide hajt minket a bábeli kolosszus bűze a romlottság az igazságtalanság... de mi mind, akkor is bábeliek vagyunk! Mindannyian itt élünk, itt nevelkedtünk, ide születtünk. Volt két nagyapám akik még hallottak az ő nagyapjuktól Árkádiáról, de mivel 6 éves voltam mikor meghaltak ezt a mesét is rég eltemettem. És így tesz mindenki mindennel ami árkádiára emlékezteti. Mi Bábeliek Bábel szabályait ismerjük és ezek között igyekszünk boldogulni eligazodni életben maradni, és nem ismerjük Árkádiát, nem tudjuk szabályait, de mélyen az ösztönök és az érzelmek szintjén sem vagyunk képesek még csak elgondolni sem, mit érez, hogyan is él Árkádia.
Dacára az újra és újra megfogalmazott visszatérés vágyának, idősebb társaink, az elmúlt több mint 20 évben Bábel tornyát építették szorgosan, elmulasztva saját nagy lehetőségüket az összefogásra, a más felé indulásra, és eszük ágában sem volt az Árkádia felé vezető útra lépni. Ma már tudom, Féltek. Féltek ahogy én is, és elvarázsolta őket is a siker, az egyéni naggyá válás, az ego kiteljesítésének lehetősége. Mi ugyanerre készülünk ma! Indítékaink, magyarázataink, ismerve Bábelt és a bábelieket, gyanítom ugyanazok. Erőnk teljében elmulasztjuk a lehetőséget, hogy aztán 20 év múlva mi is bánjuk és ábrándozva gondoljunk szeretett Árkádiánkra
Mi Bábelben élünk, abban a Bábelben, melynek roppant szerkezetén már megjelentek aggasztó repedések. A gazdasági és társadalmi struktúrák, már nem bírják a hirtelen hatalmasra duzzadt épület terheit és lassan elfáradnak. A hatalmas szerkezet ma az összeomlás előtti pillanatban van, de aggódnunk mégsem kell sorsa miatt. Azok az erők ugyanis akik kezdetben nagy reménnyel, később hangos áltatással a nyugati világ Bábelét építették nem riadtak meg, s tervezőként és építési vállalkozóként, ismerve a szerkezet eredendő gyengeségeit és veszélyeit már ideje korán új Bábelek felé vették az irányt. Keletre indultak, ahol, bár még keringtek legendák Árkádiáról, soha nem látott lendülettel fogtak neki az új kolosszus építésének.
A turista vágya, már nem elég, ha Árkádiába akarunk jutni új utakon kell indulni, visszafelé ugyanis már régen nem vezet út, s a régiek tudása mely talán oda vezethetett volna szintén elenyészett! Út csak egy új Árkádia felé vezet, amiről semmit nem tudunk, Ezt a tudást pedig nem tudjuk megszerezni másképp, csak magán az úton, mely, kegyetlen, mérhetetlen veszteségekkel és fájdalommal jár! út csak egy új Árkádia felé vezet. Ahová bábeliként egyedül eljutni lehetetlen vállalkozás...
Ma rálépni erre az útra, még hőstett lenne, az előrelátás a bölcsesség és a valódi emberi nagyság, a bátorság és tudatosság dicsérete, a szabad választás diadala. Holnap viszont már nem lesz más mint megfutamodás és menekülés az összeomló Bábel romjai alól.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése